Amit gondolok magamról

Legfőképp Magyar Judit vagyok.

Minden egyes napom része annak, amit képviselni tudok a munkámban és magánéletemben. Egy felsővezetői coachingban is értelmet nyerhet az, hogy van gyerekem, hogy váltam, hogy ápoltam haldokló hozzátartozót, hogy küzdöttem meg súlyos betegséggel, mint ahogy a kislányommal való beszélgetésekben is helyt kapnak a vezetőként és coachként szerzett tapasztalataim.

Igyekszem nagyon nyitottan és önreflektíven élni az életem, és megőrizni az inspirációt önmagam és mások számára.

 

 

Magyar Judit vagyok, coach, tréner és konzulens. Hiszem, hogy minden embernek született joga a harmónia. Egy olyan állapot, amikor önazonosan, másokkal együttműködve, örömmel tesszük mindazt, amit szeretnénk.

Ha a bemutatkozásomat olvasod – korodból és élettapasztalatodból adódóan -, egész bizonyosan rájöttél, hogy a harmóniáért lehet/kell/érdemes tenni.

Több, mint 25 éve támogatok olyan egyéneket, párokat, vezetőket, teameket, akik ezt az utat választják. Teszem ezt sok-sok tanulással, többféle eszközzel, rengeteg tapasztalattal és lankadatlan lelkesedéssel. Anyukám nyolcvan pár évesen mondta egyszer, hogy: „Nem értem én ezt a kiégés dolgot, kislányom, amit folyton emlegetnek. Ha szívvel csinálsz valamit, akkor ilyen nincs.”

Anyukámnak – mint mindig – igaza volt. Többek közt ezt a szellemiséget is igyekszem képviselni és átadni a közös munkák során.

Megtisztelsz, ha körülnézel a weboldalamon

 

Egyetemi diplomáimat tekintve szerkezetépítő mérnök és aktuárius közgazdász vagyok, az életemet tekintve azonban coach, konzulens, tréner, feleség, anyuka, jóbarát… és még sorolhatnám.

Gyakran kérdezik tőlem, hogy hogyan lettem statikusból coach. Ilyen formában sehogy. Hiszen ez nem egy döntés volt, hanem csak maga az élet.

Mindenki életében vannak sorsfordító találkozások – már ha el nem megyünk mellettük.

Az első ilyen az Enneagrammal való találkozásom volt. Szemben az addigi terápiás élményeimmel, ez egy olyan tükröt jelentett számomra, melyben minden addiginál mélyebben, de ítélkezés és minősítás nélkül szemlélhettem magam. Az önismereti úton szerzett puzzle-darabkáim képpé rendeződtek, és egy csomó minden a helyére került.

Az másik ilyen Héjjas István: Buddha és a részecskegyorsító című könyvének hátoldala, ahol a következőt olvastam.

„Itt láthatják a táblán a nevezetes Schrödinger-féle hullámegyenletet. Ezt az egyenletet önök persze nem értik. Én sem értem. Schrödinger úr sem értette, de ez ne zavarja önöket. Én ezt majd minden óra elején felírom a táblára, és elmagyarázom mire lehet használni, önök pedig majd lassan hozzászoknak.” (Marx György egyetemi tanár egyik előadásán kezdete)

Bár maga a kötet is nagy hatással volt rám, a sorsfordító ez a pár sor volt, ami hiperhétköznapi nyelven, minden spirituális vagy hitbéli elköteleződés mentesen írta le, hogy milyen potenciáljaink vannak az elmén túl.

A harmadik ide tartozó pillanat az volt, amikor eldöntöttem, hogy mostantól nem VALAMIT, hanem VALAKITŐL szeretnék tanulni. Persze a téma nem mellékes, de a fókusz más.

A Szomatodráma mélységeinek és technikájának megismerése közben lenyűgözött az a nyitottság és elfogadás ahogy Laci (Dr. Buda László) a világhoz áll.

A Motivációs Térkép képzésen végig azt (is) figyeltem, hogy Carole Gaskell hogyan tudja összeegyeztetni a szakmai karrierjét a családdal, és hogy milyen sok apró ponton hasonló az életünk.

Dr. Tom Lahue, akitől Enneagram Coaching-ot és Enneagram Relationship Coaching-ot tanultam azt adta hozzá az életemhez, hogy hogyan lehet (esetében öt gyerekkel és rengeteg munkával) játékos könnyedséggel venni az életet.

Az Ultrarövid terápia világába szintén Dr. Buda László személye vonzott be, mert irgalmatlan kíváncsivá tett, amikor azt mondta, hogy a Szomatodráma alapjain elindulva egy még fókuszáltabb és még mélyebb módszertant igyekezett megalkotni. Ha nem ő mondja, kételkedtem volna az állítás valóségtartalmában.

A sor egyénként végtelen, hisz mindannyian minden nap emberek közt vagyunk, akiktől minden pillanatban tanulhatunk, kaphatunk valami jót. Mindentől függetlenül, ami engem szabaddá tesz.

Az enneagramról

Idestova húsz éve lenyűgöz, ahogy egyre közelebb kerülhetek ehhez a bennünk szunnyadó ősi bölcsességhez. Olyan ez számomra, mint a kvantumfizika, vagy a nano részecskék világa. Nem kell őket kitalálni, itt vannak körülöttünk mióta világ a világ, függetlenül attól, hogy ki mit tud, ír vagy gondol róluk. A megismerésük azonban csodás távlatokat nyit meg a fejlődésünkben.
Az Enneagram is itt van bennünk a kezdetektől, semmilyen különleges képesség nem kell ahhoz, hogy használjuk. Kizárólag rajtunk múlik, hogy milyen utat választunk, milyen tempóban, milyen eredménnyel. „Enneagam szemüvegen” keresztül a világ sokkal élhetőbb, harmonikusabb és szórakoztatóbb hely, ahol a látszólag kibékíthetetlen ellentétekre is akad megoldás, és ahol a lehetetlennek tűnő helyzetekből is lehet kiút.

A partnerekről

Az én speciális fókuszom az EMBER. Bármilyen bonyolult vezetői vagy magánéleti helyzettel állunk is szemben, abban emberek vannak az egyéni vágyaikkal, motivációikkal, erősségeikkel és gyengéikkel. Én rájuk tudok koncentrálni, és ezek tudatosításán keresztül tudom legjobban támogatni mindazokat a törekvéseket, melyekkel egyének vagy csapatok megkeresnek.

Szakmai tények magamról

  • 20+ év tréning, coaching és tanácsadás
  • Tulajdonos, ügyvezető – CBE Consult Kft.
  • Tulajdonos, ügyvezető igazgató – Mercure Consulting
  • 6 év tréning és tréning menedzsment
  • Tréning igazgató – MetLife Hungary
  • Tréning igazgató – Nationale Nederlanden Hungary
  • 3 év építőmérnök – Intranszmas

Tanulmányok

  • Budapesti Műszaki Egyetem – Szerkezetépítő mérnök   
  • ACC coach
  • SzomatoDráma facilitátor
  • Ultrarövid terápiás konzulens
  • Motivációs Térkép Tanácsadó  
  • Enneagran Coach / Enneagram Relationship Coach

Választható lehetőségek

Enneagram

Egyéni konzultáció / Workshop

Ultrarövid terápiás konzultáció

Egyéni konzultáció

Szomatodráma egyéni konzultáció

Egyéni konzultáció

Szervezeti
motiváció

Workshop / Egyéni konzultáció

Ifjúsági motivációs térkép

Egyéni konzultáció

+36 20 951 4963

info@magyarjudit.hu

A

Impresszum